Paragyógyítás=spirituális gyógyítás

A parajelenségek és a paratudomány szóképzés mintájára találtam ki a paragyógyítás szót. Olyan gyógyítási módszereket értek ezen, melyek nem anyagi síkon történnek. A továbbiakban a paragyógyítást spirituális gyógyításnak fogom nevezni.

 

Magamról.

2001 óta, mióta sok szabadidővel és internettel rendelkezem, metafizikai kutatással, másként fogalmazva spirituális igazságkereséssel  foglalkozom. Megmagyarázom, miről is van szó: olyan kérdésekre keresem a választ, melyeket a köznyelv parajelenségeknek nevez. Csupa rendkívül izgalmas és fontos kérdést vetnek fel ezek a jelenségek és a válasz megtalálása nem egyszerű. Materialista vagy vallásos attitűddel nem is lehetséges. A spirituális gyógyítás egyike azon területeknek, mely egy gondolkodó materialista számára igazi kihívást jelent. Ez a terület sok embernek nyújtott már olan tapasztalatot, melyet előtte lehetetlenségnek tartott. Miután a saját tapasztalat bebizonyította, hogy a lehetelennek tartott dolog mégis lehetséges, ezután a delikvens kénytelen feladni az (orvos- vagy más)tudomány állításaiban való vakhitét. Ekkor két dolgot tehet: vagy elreteszeli az elméjében ezt a tapasztalatot, napirendre tér felette, mondván: hát vannak dolgok, amiket még nem tud a tudomány megmagyarázni…vagy feladja materalista attitűdjét, elfogadja, hogy az anyagvilág mögött ismeretlen terepek vannak, melyekkel a tudomány nem tud mit kezdeni. Sőt „a jobbak” fellelkesülnek, világnézetet váltanak és nyitott elmével megpróbálják kideríteni, mi lehet  a lepel mögött. 

Közgazdászként én izig-vérig materialista voltam ugyan, de ugyanakkor nyitott és kíváncsi. Mindig is szerettem utánajárni a dolgoknak: mi igaz és mi hamis, minek mi a háttere vagy a mélyebb oka.  A magam „csodáját” 1990-ben tapasztaltam meg, amikor elvégeztem az agyakontroll tanfolyamot és minden úgy volt, ahogyan az arról szóló könyv azt leírta. Egy kétnapos tanfolyam a résztvevőket látnokká tette, akik távolságból képesek dolgokat, embereket, betegségüket „látni” (egy belső látással), sőt gyógyítani, sőt meggyógyítani! Ekkor kénytelen voltam a materialista filozófiát, világszemléletet  és a tudományos fundamentalizmust (csak azt fogadom el igaznak, amit be lehet bizonyítani), törölni az „operációs renszeremből”. Ekkor léptem az igazságkeresés útjára. Elkezdtem feltérképezni mindazokat a dolgokat, melyeket tudományos módszerekkel nem lehet vizsgálni és melyekre a tudományos elméletek nem húzhatók rá.  A 90-es években  már bőséges lehetőségei voltak az ilyen érdeklődés kielégítésének: bőségesen találtam olyan könyveket, melyek ezeket a jelenségeket hitelesen ismertették.  A kilencvenes évek elején sorban jelentek meg az un. megmagyarázhatatlan (a tudományos elméletekkel nem megmagyarázható) jelenségekről szóló illusztrált könyvek, így egyre bővült azon tények és ismeretek köre, amelyekre igaz vagy legalábbis elfogadható magyarázatot „kellett” találnom.  A feladat megoldását azonban kénytelen voltam lényegében 2001-ig, nyugdíjba vonulásomig  elhalasztani,  de ettől kezdve időmet a spirituáűlis igazságkeresésnek szenteltem.

E kutatás első hatéves szakaszának eredményeit  az

 Ahol megállt a tudomány…”című könyvemben írtam le, egyedülálló módon: a jelenségek közötti összefüggésekre  helyezve a hangsúlyt. Ha az ezen a honlapon publikált cikkeim megnyerték a tetszésedet, akkor ismerkedj meg fenti könyvemmel a http://parakutato.freewb.hu és rendeld meg:

 sysmus@t-online.hu

Hidd el, nagyon megéri az árát: olyan kérdéseidre kapsz belőle választ, melyeknek csak nagy idő és energiaráfordítással tudnál utánajárni és azt is csak akkor, ha tudsz angolul!

Itt ezen a honlapon a sok metafizikai téma közül a spitituális gyógyítással foglalkozom. Én magam sokféle módszert tanultam, alkalmaztam magamon és másokon, de soha semmit senkinek nem csináltam pénzért. A segíteni akarás és a tapasztalatgyűjtés kedvéért tettem, amit tettem. Mivel tehát nem ebből élek, így nem célom az, hogy bárkit bármiről meggyőzzek. Úgy viszonyultam a spirituális gyógyítás megannyi rejtélyéhez, mint az élet más területein jelentkező paranormális jelenségekhez és a tudomány által negligált fontos kérdésekhez: megpróbáltam körüljárni minden oldalról és megérteni a titkait. Írásaimban megosztom taapasztalataimat, gondolataimat, saját kérdéseimre talált válaszaimat. Úgy gondolom, hogy akik a spirituális gyógyítással valamilyen minőségben (mint gyógyítók, öngyógyítók vagy páciensek) találkoztak és szeretnének tisztán látni olyan kérdésekben, melyekkel kapcsolatban leginkább meglehetősen naív, gyermeteg, lebutított „tanítások” vannak forgalomban, írásaim segíthetnek az eligazodásban. Én az igazságot nem a hitben, hanem a tapasztalatok kutatásában,  összegzésében és a metafizikai kutatásban keresem.  Cikkeimet tehát azoknak  ajánlom, akiket zavar, hogy nem értik, mi miért és hogyan működik.   

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 22
Heti: 55
Havi: 334
Össz.: 106 746

Látogatottság növelés
Oldal: magamról
Paragyógyítás=spirituális gyógyítás - © 2008 - 2024 - paragyogyitas.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »